Amikor megszületett a pici Áron, a nagyobb épp hogy betöltötte a 2 évet. Már a várandósság alatt sok mindenen dilemmáztunk, többek között a kicsi és a pici "összeszoktatásán". Hogyan is csináltuk mi?!

1. Várandósság alatt:

Már nő a pocak. "Odabenn van a kistesó. Egyszer majd csak kibújik. Nagyon kicsi lesz, nem fog tudni beszélni, járni, enni, ha valamit szeretne, akkor sírni fog, azt mondja OÁ OÁ OÁ." A tesóval vidáman gyakoroltuk a kisbaba sírását, amit nagyon mulatságosnak tartott. 

Majd a nagynap közeledtével, amikorra egyre többet beszélgettünk a kistesóról (mára nevét maga mondta :) ) megnézegettük a babakocsikban fekvő kisbabákat, "Áron is ilyen pici lesz, látod?", vagy "Hallod, ott sír egy kisbaba! Hogyan sír? OÁ OÁ". Többször bekentük krémmel Áront (pocakomat), ő hozta a krémet, segített szétkenni. Hozta a játékokat a pocakhoz, hogy "Ároné", na, ekkor meg tudtam volna zabálni.

Mégis féltem egy kicsit, vajon értheti, felfoghatja, így 2 évesen, hogy mi is következik?

2. Szülés:

Már a szülés előtt 1 hónappal minden le volt szervezve. Nagytesó nagymamánál lesz, amíg "anya elmegy a doktor nénihez, és segít, hogy a pocakból előbújjon Áron baba". Megvolt a forgatókönyv arra az esetre, ha éjjel indul a szülés, és arra is, ha nappal. Végül indították a szülést, így kényelmesen elvitték nagyiék a nagytesót, akinek el lett többször mesélve, hogy most sokáig lesz a nanánál (nagyit így hívja), mert anya megy a doktor nénihez, és a kórházban fog aludni. Semmilyen probléma nem volt sem a búcsúzásnál, sem a 4 nap távollét alatt. 

A hazatérés napja előtti délután nana leült, és elmesélte, hogy holnap hazajönnek, és Áron kibújt anya pocakjából, a kiságyban fog feküdni. Többször megnézegették a pici képeit.

3. Az első találkozás:

Izgatottan, várakozással teli lépett be a szobába, ahol Áron a kiságyban aludt. Nem láttam még ilyennek. Szépen lassan, mosolyogva, a kezét tördelve lépkedett a kiságyhoz, bekukucskált, és rámutatott a picire: "Áron!" suttogta. Annyira cuki volt. Még az sem érdekelte, hogy az Áron által hozott ajándék a kiságy mellett várta, hogy kibontsa.  Felejthetetlen élmény.

4. Az első 1-2 hét:

Az első 2 hétben, az összeszokás legelső szakaszában, kiemelten figyeltünk arra, hogy a nagyobb programjait, ritmusát, napirendjét ne borítsuk,  az első ő maradt - mondjuk a picikkel ilyenkor még "nem sok teendő van", esznek, alszanak, kakilnak... -. Ugyan úgy mentünk vele a szokásos baba-mama foglalkozásra, naponta kijártunk a játszótérre, elmentünk motorral a boltba, amíg Áronnal vagy a férjem, vagy nana otthon volt. De ha azt szerette volna, hogy nana menjen vele a játszóra, természetesen, én maradtam a picivel. Így visszatekintve szerintem nagyon fontos volt a nagyobbnak az "én idő" ahhoz, hogy együtt szokjunk bele az új helyzetbe, egy új élet kezdetébe.

Azzal is szembesülnünk kellett, hogy Áron első sírásainál a nagyobb értetlenül állt, és nézett, majdnem ő is sírt. El kellett ismét magyarázni neki, többször, hogy Áron baba pici, nem tud beszélni, és ha valamit mondani akar, akkor azt csak így tudja, hogy sír. Most a pocakja fáj, azért sír, máskor éhes... Pár nap alatt megrtette, és nem csinál(t) többé ebből problémát.

5. Igazodás:

Úgy gondolom, hogy a kicsit kell a nagyobbhoz, a család ritmusához igazítani. Ez így is maradt 2 hét után is, amikor már Áront is vittük a játszóra (bár az első pár alkalommal az összekészülés igen kaotikus volt), a boltba. Már a 2-3. alkalommal úgy kezdtünk készülődni, hogy a nagytesó mondta, hogy "megyünk játszóra, Ádám, anya, Áron".  A játszón a már megszokott módon együtt játszottunk, hintáztunk, amíg akart, amíg Áron a babakocsiba szundított

6. Segítség:

Több anyától hallottam, olvastam, hogy milyen jó, a nagyobb segít a kicsi "ellátásában", viszi a pelenkát a szemetesbe, segít etetni, fürdeni... Na, nálunk ez nem volt, és a mai napig is csak ritkán fordul elő. Nem erőltettem, erőltetem, ha akar, és van kedve, majd jön, és segít. 

7. "Fegyelem":

A nagyobb, a nem korszak ellenére, szófogadó, jó gyerek. Mégis van olyan, amikor erélyesebben rá kell szólni. Fontosnak tartom, hogy a picivel ugyan így viselkedjünk, annak ellenére, hogy ő még egyáltalán nem érti, hogy mi folyik körülötte, és nem is szándékosan nyöszörög. Azzal, hogy néha rászólunk a kicsire, hogy pl. fejezze be a nyavalygást, látja a nagy, hogy nincs kivételezés. 

8. Az okosabb, nagyobb...:

Nagyon figyelek arra, hogy ne mondjam azt, hogy "Te vagy az okosabb, a nagyfiú, ...", mert ez csak ellenszenvet szül benne. Mindkettőt megpróbálom egyenrangúan kezelni, sőt, többször (most már egyre ritkábban) a nagyobbat előtérbe helyezni. Pl. ha egyszerre kelnek fel reggel, mindketten éhesek, akkor gyorsan elkészítem a nagyobban a reggelit, aztán nyugodtan meg tudom etetni a picit. 

9. Hordozd!

Hordozás, kendőzés... Nagyon jó találmány. Van olyan nap (általában meleg front idején), amikor a picit nem lehet lerakni. De akkor hogyan foglalkozom a nagyobbal? Hogyan játszunk, tízóraizunk...? Erre jó a kendő. Felkötöm magamra a kicsit, és már mehet is a móka! :)

10. Az érintés:

Hagyni kell a nagyobbnak, hagy fogja meg, simogassa meg, óvatosan játsszon a kicsivel. Persze nagyon oda kell figyelni minden mozdulatra, és el kell a nagynak többször mondani, hogy óvatosan kell hozzányúlni a picihez..., de hagyni kell. Így alakul ki kettőjük között a kötődés. 

11. Ajándék, figyelem:

Amikor valaki jött hozzánk babalátogatóba, vagy csak vendégségbe, és tudtam, hogy hoz a kicsinek valamilyen kelengye ajándékot, megkértem arra, hogy a nagyobbnak is egy Kined tojást, vagy egy csokit, vagy valammi apróságot hozzon. Így nem érzi magát "kirekesztettnek". Én is így voltam ezzel. Figyeltem én is arra, ha nagyobb, de kicsi testvér volt, vittem valami apróságot neki is, hiába volt a kisebben szülinapja, névnapja, ...  

Ne röstelljünk szólnni a vendégnek akkor sem, ha a nagyobbik is figyelemre vágyik, amikor a kistestvérhez jönnek látogatóba. Szóljunk, hogy nézze meg, hogy mit csinál, milyen ügyes, okos... Náunk kifejezetten produkció volt, amikor jöttek hozzánk, és bizony kellett szólnom, odasúgnom, hogy egy kicsi figyelem jusson a nagyobbnak is. Mert tudom, az ici pici apróság túlságosan elbűvölő...

12. Elfogadás:

Eltelt már 6 hét. Összeszoktunk. Voltak féltékeny pillanatok, amikor kijelentette a nagyobb, hogy nem szoptathatok, vagy összevesztünk egy takarón, mert a 2 egyformából neki pont az kellett, ami Áronon volt, de összecsiszolódtunk. Mostanra természetes, hogy hárman megyünk mindenhova, hogy Áron nappal, ha fenn van, akkor ott van velünk, és figyeli, ahogy játszunk, hogy meg kell szoptatni, ha éhes, ... Most már a nagytesó megy, és megnézegeti a kiságyban, hogy minden rendben van-e, megmutatja neki, hogy gyurmából mit csináltunk -annak ellenére, hogy a kiságyban alszik-, nélküle már nem séta a séta... Egy szóval elfogadta. Itt van velünk, és ez a természetes.

Összefoglalva:

A nagyobb napirendjét azzal, hogy megérkezett a kistesó, nem szabad borítani. A kicsit kell igazítani a mindennapokhoz. Hétről hétre vonjuk bele a picit a nagyobb mindennapjaiba, így hozzászokik, megszokja az új jövevény jelenlétét, elfogadja őt.